Kedves mézkedvelő látogatónk!

Családi méhészetünket 1978-ban alapítottam, mindössze 25 méhcsaláddal. Miután elsajátítottam az alapvető méhészeti ismereteket, lépésről lépésre építettem fel jelenlegi méhészetemet, ahol most 120 méhcsalád dolgozik.
Kezdetben én is azok közé a méhészek közé tartoztam, akik a vándorméhészetet részesítették előnybe az álló méhészettel szemben. Több mint tíz éven át vándoroltam a méhekkel, váltakozó sikerrel. Ma már erről másképp gondolkodom.
2003-ban vásároltam meg a jelenlegi méhesünk telephelyét a Gyula városához tartozó Dénesmajor területén, a Mályvádi erdő mellett. Az erdő megfelelő méhlegelőt biztosít a méheknek. A csodás természeti környezet, illetve a méhészetünk mellett található Körös-Maros Biofarm Kft. biogazdasága és annak növényzete adja mézünk tájjellegét és egyedi ízét. Több mint 30 éves méhészeti tapasztalattal a hátam mögött elmondhatom, hogy a jól kiválasztott, állandó telephely, a megfelelő biokörnyezet, a méhek munkája és a méhészet iránti őszinte tisztelet és alázat minden korábbinál nagyobb profitot termel.



Májvádi erdő (fotó: P. S.)

partnereink